Nyílt dokumentumok Ázsiában is
Egy ZDNet Asia cikket olvasva ismét előtört belőlem a vágy, hogy a hazi közigazdatás honlapjain is ODF dokumentumak töltögethessek le. Az írás igazán nagy érdeme, hogy megjegyzi az átállás legfontosabb szempontjait.
+
Most governments in this region are older than the software vendors that they are talking to, and they will almost certainly outlive the software vendors and developers. For government [document] archives, it is thus critical that [they] use open formats.
Létező példák vannak arra, hogy tíz évvel ezelőtti, számítógépen írt szövegeket ma csak nagy nehézségek árán sikerül megnyitni, hiszen semmilyen program sem támogatja már azokat a formátumokat. A nyílt szabványok ezzel szemben lehetővé teszik, hogy az adott formátumhoz bármikor azt olvasni képes program készüljön(, sőt az ODF XML formátuma programok nélkül is többé-kevésbé olvasható).
[…] governments that adopt proprietary standards are “forcing” citizens to either purchase proprietary software, or use unlicensed software, in order to access thes documents.
Igazából nekem ez a kedvenc érvem, hiszen a magyar közigazgatás ma kifejezetten erre nevel (hamarosan majd megírom a tisztaszoftver program visszásságait taglaló cikket is), és mindezt a programok legalizálásaként adja el felénk.
-
Many users today use the Microsoft Office suite and cannot read documents stored in ODF. It is therefore not practical for the government to adopt ODF as the only standard, as it will inconvenience a large number of users.
A fenti mondat magyarított változata valahogy így hangozna: Many users today use an illegal copy of Microsoft Office suite… Ezek után már lehet, hogy annyira nem is nagy érvágás az ODF.
Továbbá nem ártana nem elfelejteni az internet elterjedését sem! (Bárcsak erről is lenne időm cikket írni!) A lényeg, hogy az AOL és más szolgáltatók már több éve biztosították a saját hálózataikat, amelyen belül lehetett e-mailezni is. A gond csak az volt, hogy a hálózatok között nem mentek át az e-mailek. Ennek megfelelően a kis szolgáltatóknak esélye sem volt piacot szerezni, hiszen a net ereje éppen a felhasználók számában van (hálózati hatás). Erre ‘95 táján az Amerikai Tudományos Akadémia kifejlesztette a TCP/IP protokollt, amit köztulajdonba adott (public domain). E mellett az amerikai állam pusztán azoknak az egyetemeknek és közigazgatási szerveknek a netes csatlakozását engedélyezte, akik bármely másik hálóval hajlandóak összekapcsolódni. A TCP/IP használatát senki sem írta elő, de miután ez egy kész szabvány volt, ezért két év alatt minden korábbi szolgáltató kénytelen volt átállni rá, mert akkorára nőtt a net.
A lényeg, hogy az államnak elég ereje lehet, hogy egy ország átálljon az általa támogatott formátumra. És még ha ezt nem is szeretjük, az első két pont alapján el kell ismerni, hogy valószínűleg helyesen cselekszik, amikor ezt kényszeríti ki nem pedig a zárt szabványok használatát. (Amit egyébként ma támogat.)