Marx halott, de Trautmann még mindig él

A nagy elődök nyomdokaira lépve teljes mellélövés a mikrotanszékvezető legújabb szerzeménye. Információim szerint a mellékelt fájlt, a jövőre induló bachelor képzésben használt tankönyv bevezető fejezetének szánja.

Miután a levél teljesen véletlenül jutott el hozzám, ezért nagyon nem szép tőlem, hogy kiteszem a netre. Ugyanakkor mivel a hazai közgázoktatást nagyban befolyásoló szerzeményről van szó, ezért fontosnak tartom, hogy a szélesebb nyilvánosság is minél gyorsabban kritizálhassa, és szükség esetén felléphessen ellene. Ennek megfelelően csak akkor olvasd tovább ezt a cikket, ha téged nem sért egy nem nyilvánosnak szánt dokumentum nyilvános elérése.

A nem kifejezetten közgazdasági érvelésen túl felhívnám még a figyelmet a tudományosság látszatát is nélkülöző hivatkozásokra. (Pontosabban a nemlétükre.) Felettébb kíváncsi vagyok arra, hogy a Trautmann mikroelőadásait nyár elején vizsgáló bizottság mit mond majd erre az anyagra. Remélem, lesz véleményük!
(Miután ennek a cikknek az első változata nagyon gyengére sikerült, ezért inkább nem írok semmi tartalmasat.)

Mondd el a véleményedet!

XHTML: Néhány HTML elemet bátran használhatsz: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <code> <em> <i> <strike> <strong>