Toulouseból figyelve a hazai eseményeket a legjobban az dühít, hogy már megint mindenki hazudik. (Csak aztán nehogy 4 hónap múlva bevallják!)

Orbánék mindent a kormánypártokra akarnak kenni, Gyurcsány a Fideszt hibáztatja, Lendvai Ildikó szintén. Pedig kurvára nem erről van szó! Ezért az egészért magyarország vezető régetei felelnek (politikusok, értelmiségiek és azok akik ezeket a szerepeket betölthetnék, de inkább nem teszik). Ők (mi vagyunk) azok, akik az utcára vitték/engedték, hogy az utcára vigyék a politikát; mi vagyunk azok, akik képtelenek vagyunk a politikusoktól nyíltságot megkövetelni, mert féltjük a saját kis ügyleteinket; mi vagyunk azok, akik eleddig nem álltak ki a szükséges reformok mellett és az értelmetlen osztogatással szemben (bármelyik oldal is tette azt); ennek eredményeként mi vagyunk azok, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a hazai politikai kultúra ott van ahol a kurtafarkú malac túr (vagyis a trágyában).

Gondoljunk csak bele, hogy mennyi esélye lenne egy jelenlegi tüntetésnek akkor, ha az emberek tisztában lennének azzal, hogy (1) a gazdaság- és szociális politika nem varázspálca, hanem a saját pénzünket éljük fel, (2) ha az oktatási rendszerünk az alapvető demokratikus értékéeket mindenkibe belenevelte volna (oké, ezt 16 év alatt talán nem lehet elvárni), (3) ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy a nem-mondok-semmit is hazugság, hogy a nem-csinálok-semmit is egy konkrét helyzet melletti kiállás, (4) ha elfogadnánk, hogy a politikus is ember, és semmivel sem több a választóknál.

Itt lenne, hogy ezen elgondolkozzunk mi mindannyian (politikusok, értelmiségiek, diplomások, gondolkozni szeretők, felelős magyarok).

Ez a cikk 2006. szeptember 19. napján került ki a netre a Gondolat kategóriák alá. Minden a cikkre érkező reakciót könnyedén követhetsz azRSS 2.0 szál segítségével. Válaszolhatsz vagy ránk mutathatsz a saját honlapodról.