A Hálózati készenléti index
A World Economic Forum ma publikálta a “The Global Information Technology Report”-ját. Habár egyetértek azzal, hogy különösen a 33-ik helyre érve ma nem ez a legégetőbb terület Magyarországon, talán érdemes néhány percet elidőzni az ICT témán is. Különösen, mert a jelentés egy szerintem nagyon fontos idézettel, és gondolattal indít:
Ray Kurzwell amerikai jövőkutató figyelte meg, hogy “A tizenkilencedik században több technológiai változást láthattunk, mint az azt megelőző kilencben együtt. Utána a huszadik század első húsz évében több fejlődést, mint a teljes tizenkilencedik században. […] Ugyanígy a 21. században se száz évnyi - sokkal inkább 20 000 évnyi haladást - fogunk megélni (a mai ütemben számolva)” Egy ilyen meglepő állítás, ha igaznak bizonyul, jelentős hatással lesz arra, hogy miképpen éljük mindennapjainkat és végezzük munkánkat. Ez azt jelenti, hogy a nem várt változásokhoz való alkalmazkodás képessége lesz minden területen nem csak a siker, de a túlélés paradigmája is.(kiemelés tőlem)
A lényeg, hogy egy behálózott világra leginkább Dánia (és általában a Balti államok) készült fel, az USA pedig mindössze a7. helyett tudta megszerezni. Ez persze azonnal gondolkodóba ejti az embert a mérőszám helyességéről is, hiszen mégiscsak nehéz tagadni, hogy ma a világ vezető egyetemi mind az államokban vannak, és híresek a kockázati tőkebefektetők is.
Persze ha az index helyes, akkor pedig nagyon szép látni, hogy tudományos szinten innovatívnak lenni, még nem jelenti azt, hogy a társadalom szélesebb rétegei is élvezik az innováció előnyeit. (És ha jól értem, akkor az index valami ilyesmit szeretne mérni.)
Egyébként kicsiny hazánk szokásos vetélytársainkat éppen megelőzi, a Csehektől ugyanis mindössze 0.05 “hálózati készenléti index”-egység választja el. Ezzel szemben ha egy kicsit tágítjuk a képet, akkor viszont be kell látni, hogy a velünk egy időben csatlakozó EU-tagok közül Szlovénia, Málta és a kiemelkedő 20-ik helyen Észtország is előttünk halad. (Már megint!)
Az összefoglaló alapján ha valaki netán több részt is olvasna belőle, légyszi ossza meg velem is az élményeit.
2007. március 30. at 20:51
Azért a jövőkutatás egy kicsit laza paradigma…