Kiment a bubi

2006. június 23.
Katt: Közgáz
Nincsenek megjegyzések »

A elmúlt hetek közgázos viharai a végükhöz közelednek. Összeült a kari tanács, és megszületett a döntés. Létrehoznak egy bizottságot amelynek kizárólagos célja a jelenlegi Mikroökonómia oktatás átvizsgálása. Ez akár jó is lehet, bár vannak kétségeim.

A helyett, hogy a következő évi mikroökonómia-oktatás koncepcióját néznék át, a bizottság feladata, hogy az idei (múlt idő) tananyagot tanulmányozza át. Mindezt annak ellenére, hogy a tanszék vezetője (egyben dékán) bejelentette, hogy jövőre az (igen nagy megbecsülésnek örvendő) Elmélettörténet tanszékkel együtt fogja az előadásokat tartani. A bejelentés attól a háttérinformációtól (pletyka) válik érdekessé miszerint az Elmélettörténet tanszéknek választania kellett, hogy Trózi mellé szállnak-e be mikrot oktatni vagy hozzácsapják őket (a szintén sokat támadott) Gazdaságtörténet tanszékhez. Ők az elsőt választották. (Ez nem arról szól, hogy jogos-e az Elmélettörténet tanszék felvetését megszűntetni, hanem arról, hogy azt egy érintett dékán-tanszékvezető felhasználhatja-e saját pozíciója erősítésére.)

A másik izgalmas kérdés még a felállt bizottság. Ugyanis ez sem hatáskörében, sem tagjaiban nem egyezik meg a rektor által javasolttal. A hatásköre szűkebb (csak a mikroökonómia tárgyra terjed ki), ami valószínűleg a többi tanszék rejtegetnivalójának az eredménye. (Na jó, egészséges félelem, mindenféle külső-felső vizslató szemtől. Aki akar, úgyis találhat hibát.) Ha a tagságot is figyelembe vesszük, akkor viszont már az a kérdés is felmerül, hogy a kar a rektor javaslatát minden szempontból figyelmen kívül hagyta. Reméljük jól fogja viselni!

Ki merre fejlődik?


Katt: web2.0, nyílt forrás, Gondolat
Nincsenek megjegyzések »

Az elmúlt hetekben a neten több izgalmas és szánalmas dolog is történt.

Először is az USA-ban ezerrel folyik a “Net neutrality” (Semleges háló) névre keresztelt vita. Az alapkérdés arról szól, hogy a hálózati szolgáltatók (pl: amerikai Matáv vagyis AT&T) egyes szolgáltatásoknak adhatnak-e nagyobb sávszélességet. A felvetés könnyen megérthető, ha belegondolunk, hogy mennyivel fontosabb egy internetes telefon esetében, hogy minden csomag gyorsan megérkezzen, mint egy egyszerű weblapnál vagy egy e-mail mellékleténél. Ez eddig tök egyszerűnek tűnik. Az ördög viszont itt is részlet. Mint azt Cringerly szépen elmagyarázza a változás hatására azok a szolgáltatások, amelyek nem tudnak fizetni, de jelentős forgalmat bonyolítanak könnyen akár a visszájára is fordíthatják a remélt javulást. Szóval szívás. Persze mindez itt Európában még nem kérdés, egyrészről a kapitalisták is szociálisabbak, másrészről pedig a net is kevésbé elterjedt, de várhatóan előbb-utóbb itt is fel fog merülni a kérdés. Szóval, jó lesz figyelni!

Az elmúlt hetek egy másik izgalmas híre a Microsoft, a változás és a nyíltság. Bill Gates hamarosan visszavonul, és amióta ezt bejelentették 4-5 a nyílt kód irányába tett elmozdulással is előrukkoltak. (Persze azért megijedni nem kell a Linuxnak még hosszú ideig megmaradhat ellenségként.) Például az új Officeban benne lesz egy Creative Commonsos licensz-kiegészítés, így egy gombnyomásra levédhetjük majd irományainkat. Ennél viszont sokkal izgalmasabb, hogy a Microsoft egy jelentős része a jövőben Linux alapú wifin fog kommunikálni. Szerintem kemény.

A harmadik izgalmas téma a szokásos kedvencem: nyílt szabványt a közigazgatásba. Ha minden jól megy, akkor 2007 szeptemberére az összes belga kormányzati szerv át fog állni nyílt dokumentum-formátumra. Az egyik érv, hogy a közigazgatás nem verheti csak azért költségekbe az állampolgárokat, hogy azok hozzájuthassanak a kötelező iratokhoz. Ennek megfelelően olyan formátumot kell használni, amelyhez elérhetőek ingyenes programok is. (A Windowsba épített Write nem ilyen, hiszen a Windows nem ingyenes.)

Időközben itthon nekem csak egy változás tűnt fel. A nol (dühömben nem linkelem be őket) lebutította az rss olvasóját. Mostantól már csak a címek jelennek meg, a bevezetők nem. Akit ez hozzám hasonlóan zavar, írjon nekik MOST! Mindenesetre kapják be. Biztosan zavarja szegényeket, hogy a nem túl izgalmas cikkeikre kevesen kattintanak, aminek következtében esik az oldal látogatottsága. Az persze egészen szánalmas, hogy csak ez a megoldás jut eszükbe. (Vagy inkább jellemző?)

Az elmaradhatatlan pezsgés (3. rész)

2006. június 20.
Katt: Közgáz
Nincsenek megjegyzések »

Lassan a célegyenesbe ér a Pete által indított vita, azóta volt már néhány támogató. De vannak más fejlemények is.

  1. Elkezdődött egy aláírásgyűjtés, amelyhez kicsit is nevesebb közgazdászok támogatását várják a jozsef.misz KUKAC uni-corvinus hu címre. A levél: Aláírásgyűjtés
  2. Az Akadémia ma ülésezett, és habár csak elbeszéléseim vannak az ott történtekről, úgy tűnik, hogy egyértelműen kiálltak a jelenlegi “Mikroökonómia” ellen. Az elbeszélés szerint még Zalai Ernő is hallatta a hangját. Mindenesetre az ő egyik levelét sikerült megszereznem.
    Kedves Kollegák!
    Vonakodva, de mégis rögzítem röviden véleményemet a kialakult vitáról:
    Nem tartom szerencsésnek egy mikroökonómiai alapozó kurzus keretében átvinni a tanított fogalmakat és összefüggéseket egy olyan interpretációs szintre, ahol azok egyoldalúan átlényegülnek, tudományosan kiforratlan és még nem ellenőrzött tartalmat, ill. közvetlen ideológiai töltetet nyernek, a közgazdasági tanulmányaikat éppen elkezdő hallgatókat olyan vitákba ártja bele, amelyek megértéséhez még nincs a kellő ismeretek birtokában. Az alternatív közgazdasági megközelítéseket és értelmezéseket célszerűbb külön kurzusokban és a tanulmányok későbbi szakaszában ajánlani a hallgatóknak.
    Röviden vonakodásom okáról: az egyetemi, kari problémákat ennél sokkal súlyosabbnak látom.
  3. Végül beszállt a ringbe a Rektor Úr is egy kétértelmű javaslattal, miszerint fel kellene állítani egy az össze alapozó tárgy színvonalát vizsgáló bizottságot. A bizottság fejére javaslatot is tett. Ezzel könnyen el lehet mosni mindenféle változtatási kírésletet, ugyanakkor valamilyen minimális esély van a változásokra is. Mészáros Tamás levele.
  4. A végszót a most csütörtöki kari tanács mondja majd ki. Az ülés nyilvános, és én bátran ajánlom mindenkinek, aki hisz a nyilvánosság erejében.